A megalkuvást nem ismerő hozzáállás jellemzi az új Sodom album 11 számát. Az „In war and Pieces” vérfagyasztó energiáját a lemez producerének Waldemar Sorychta-nak köszönhetjük, aki remek szakmai felkészültséggel adagolta a súlyos és brutális összetevőket a Sodom nevű robbanóelegyhez.
Ennek köszönhetően Tom, Bobby és Bernemann is új elemekkel tudta gazdagítani a Sodom hagyományokhoz illeszkedő zenei stílusát.
„Waldemar maga is nagyszerű zenész, háta mögött számos remek munkával” – magyarázta Tom – „és pontosan tudja, hogyan hozza ki a maximumot a hangszórókból.”
Úgy érzem a legújabb albumunk sokkal összetettebb és modernebb lett, mint a legutóbbi munkáink. De megtalálhatóak rajta a Persecution Mania-t és az Agent Orange-t idéző motívumok is. Anno a Venom után a Sodom volt a világ elsőszámú olyan bandája melyet a düh fűtött. És ez ma sincs másképp.
„Példaként a lenyűgöző címadó dalt vagy az ultra-mély gitár atmoszférával előadott „The Art Of Killing Poetry”-t emelhetném ki” – mondta Tom. A Knarrenheinz dal pedig olyan klasszikusok sorába illeszkedik pontosan, mint a „Bombenhagel” vagy az „Ausgebombt”. Knarrenheinz rengeteg albumunk borítóján szerepel és persze a Sodom kabala figurája is, ezért éreztem úgy, hogy megérdemel már egy saját dalt.
Az „In war and pieces” borítóját Eliran Kantor készítette, aki nagy tiszteletnek örvend a szakmában, hisz olyan zenekaroknak dolgozott már, mint a „Mekong Delta” a „Testament” vagy a „GWAR”.
Számlista:
01. In War And Pieces,
02. Hellfire,
03. Through Toxic Veins,
04. Nothing Counts More Than Blood,
05. Storm Raging Up,
06. Feigned Death Throes,
07. Soul Contraband,
08. God Bless You,
09. The Art Of Killing Poetry,
10. Knarrenheinz,
11. Styptic Parasite
Az album négy formátumban lát majd napvilágot:
– Korlátozott példányszámú Digipak, mely egy bónusz CD-n tartalmazza a 2007-es Wacken fellépés hanganyagát.
– Dupla – vérvörösre festett – LP lemez, 1 bónusz számmal: Murder One.
– Szokványos CD verzió
– Letölthető formában